Ábrányi Emil: Kit szeretek?

*

*

*

 Ábrányi Emil: Kit szeretek?


A gyöngéd lelkü asszonyt,
Csak azt tudom szeretni!

A tiszta lelkü asszonyt,
A hűségére büszkét,
Akit pirúlni késztet
A szép, nemes szemérem,
Bár nem tapasztalatlan:
Csak azt tudom szeretni!

Csak azt tudom szeretni,
Aki hibámat látja,
És mégis megbocsátja,
Szelíden megbocsátja.
Csak azt tudom szeretni!

A gyöngéd női lelket.
Az irgalomra hajlót,
A bájosan türelmest,
A nyájasan mosolygót,
A bajban is vidámat:
Csak azt tudom szeretni!
 

*

Benjámin László: Ahogy eljátszik

*

 *

 Benjámin László: Ahogy eljátszik

Nevetséges, de nem nevettető,
ahogy eljátszik velünk az idő:
ahogy odaad, ahogy visszavesz,
ahogy kicselez, ahogy kicserez,
ahogy elkever, ahogy felfedez,
ahogy élre tesz, ahogy félre tesz
ahogy eltöröl, ahogy megjelöl,
ahogy életre kelt, ahogy megöl,
ahogy megtalál, ahogy elveszít,
ahogy görcsbe ránt, ahogy kifeszít,
ahogy mélybe húz, ahogy partra vet,
ahogy kinevet, ahogy betemet
ahogy naponta újra hiteget.

*

Devecseri Gábor: Könnyű dal

*

*

*

 Devecseri Gábor: Könnyű dal

Mint biztos lépés a sötétben,
olyan az életem,
vagy mint eső, mint bármi más,
mint villanás, mint hallgatás,
kaland és gyötrelem.

Vagy mint folyó, mint zeneszó,
minden, mi létezik,
alakja van, vagy nincs, apad,
összeáll, árad, szétszakad,
felnő s emlékezik.

És mint törés, mint huhogás,
madár, mely éjbe száll,
minden, mi tűnik, megfakul,
foszlik, kibomlik és lehull,
elalszik és megáll.

*

*

Vlagyimir Viszockij: Lírai dal

*

*

*

 Vlagyimir Viszockij: Lírai dal

Itt reszketve lehajlik a fenyőág,
Itt félőn csicsereg a madár,
Lakhelyed bűvös erdő, vadon világ,
Melynek foglya vagy régóta már.

Fonnyadhat a szárító szélben a vadmeggy,
S hullhat tőlem orgona virága,
Magammal viszlek, bármi legyen is, mindegy,
Dallamoktól zengő palotába.

Boszorkák ezer éves birodalma,
Mindentől rejtő ősi vadon,
Úgy hiszed, nincs szebb e helynél számodra,
Mely titkot őriz lépten-nyomon.

Ha reggelenként szomjazik is az erdő,
Vagy a hold felhőkkel szembeszállna,
Akkor is elviszlek egy tengerre néző,
Napsugaras, fényes palotába.

Mikor, mely napján, óráján az évnek,
Merészkedsz ki hozzám csendesen,
Hogy karjaimban vigyelek el téged,
Oda, ahol nem lel ránk senki sem?

Elviszlek innen, ugye te is szeretnéd -
Csak nem volt hiába minden érted?
Ha meg ékes lakhelyünk már másokat véd,
Édeni lesz kis kunyhóm is véled.

(Viczai Péter, Ratkó József fordítása alapján)

*

Vékony Andor: Egymás szemébe fonva

*

 

 *

*

Vékony Andor: Egymás szemébe fonva

Jó, hogy vagy nekem:
a csend, a zene, lelkem
őrizte mese,
pusztán vágtató ménes
szédítő szabadsága.

Jó, hogy vagy nekem:
a reggelek mosolya -
dér lepte tájon,
köd burkolta hegyekben
kanyargó erdei út.

Jó, hogy vagy nekem:
múló napjaink sodra,
dal a holnapról,
egymás szemébe fonva
emlék és bölcs jóslatok.

Egri Szilvia: Délután

*

 *

 Egri Szilvia: Délután

Magát oldja fel a csendben
Elomlik a ház falán
Mint tornácon lusta macska
Nyúlik el a délután

Nap fénye halványul lassan
Áttetsző a levegő
Cseppfüggönyből gyémánt hullik
Arcon csókol az eső

Gondolatom szabad madár
Hát útjára engedem
Árnyak röpte el nem éri
Nem kell őt megmentenem

Tollam pihen mozdulatlan
Nem érintem - nem szabad
Magukat írják a versek
S nem fogynak el a szavak..

Gyulai Pál: Szeretnélek még egyszer látni

*

*

*

 Gyulai Pál: Szeretnélek még egyszer látni...

Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol s álmodva nézsz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed' keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az Isten-hozzád,
Még visszanézni utólszor rád
S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldulnám
Éretted ifjúságomat!

*

Janáky Réka: Behunyt szemmel

*

 *

Janáky Réka: Behunyt szemmel

Néha ébren is szépet álmodom.
Fekszem a fűben, szél simít
Gyöngéd szerelmesként
Végig fölgerjedt, izzó arcomon,

És testem issza a Nap sugarát.
Nesztelen suhannak felettem
Az emlékbe a hűtelen percek.
Narancs égbolt ölel át.

Érzem, e bizsergő simítással
A szél és a Nap a bőrömön át
A földi szennyet véremből kimossa.

Vörös és időtlen áradással
Magába ölel a táj:
Testetlen leszek, örök és tiszta.

*



*

*

*

Kántor B. Péter: Tárd ki szíved!

A legnagyobb csoda, mit kaphattál: élni!
Titkos ösvényekre térni.
Bátornak lenni, kicsit félni,
Mosolyogni, néha sírni.
Menni az úton, mit adott a Sors,
Mely néha gyönyörű, néha torz.
Élményözön, emlékek,
Vágyak, tűnő remények,
Tiszta szívek barátsága,
Percnyi évek boldogsága.
Szerelem és harc,
Száz és ezer arc.
Elhagyott az út, amin jársz,
De menned kell,
Mert így lehetsz csak
EMBER!
Menj csak tovább,
Valahol rád várnak,
Tárd ki hát szíved
A végtelen határnak!

*

*

Csontos Sándor: Mennyi minden

*

*

*

 Csontos Sándor: Mennyi minden

Mennyi minden van, amit nem veszünk észre.
Mennyi szép van, és elmegyünk mellette.
Mennyi kinyújtott kéz, és nem fogjuk meg,
nem segítünk, mikor kellene.
Bántja szememet a sok megtört szem fénye,
becsukott ajtók mögött az elveszett életek reménye.
Bántja a szívemet,bánt,hogy mennyi mindent
nem veszek észre...

*

Kiss Dénes: Részem lettél

*

*

*

 Kiss Dénes: Részem lettél

Úgy élsz bennem, akár a vérem,
nyitott szememben a világ,
fájdalmaink a létezésben
vagy ép üvegben a szilánk!
Belőlem már te ki nem válhatsz,
mint halál a születésből,
éjszakáimból az álmok,
élők a múló időkből.
 

*

*

*

*

*

 Keresztury Dezső: Elmondhatatlan
  
     Ó, hogy iramlik, hogy ragad
     a napok vad vágtája! Nézd
     mint vonz a lomha áradat,
     ó, nézd a világ tengerét!
     Örvény kap el s mint a kitárt
     mélység fölött az egyetlen igaz cél,
     úgy int felénk a hű, szilárd
     sziget, mit éveinkből építettél.
  
     Mint párát, átszakít a fény,
     oldódom, siklom, mint a hab,
     de te vagy a part és a héj,
     hol illó lényem megmarad;
     a gyökér vagy te, én az ág,
     mely felsuhant és lágyan ing a szélben,
     s a gondok vad vércsehadát
     a te szavad riasztja el felőlem.
  
     Hogy mondjam, mi ködnek az ég,
     hogy mondjam el, mi vagy nekem,
     hogy mondjam fényed mély delét,
     hogy mondjam: ez a szerelem,
     hogy mondjam el a hű hitet,
     hogy mondjam el szót nem lelő zavarban,
     hogy mondjam el az életet,
     hogy mondjam el, ami elmondhatatlan?

*

*

Jószay Magdolna: Súlytalan léptek

*

*

*

 Jószay Magdolna: Súlytalan léptek

város szélén
körbeleng
a füstillatú szél
nagyot szippantok
az őszbe
talpam alatt
zizzen s táncra kél
az aranyszínű avarból
sok megfáradt levél
napról napra
vastagodó
puha szőnyegen
lépteim némák
súlytalan
örökkévalóság
a hangod
az arcod
emlékeimben

*

*