Dvorák Etela: érzések

*

*

 Dvorák Etela: érzések

ködfátyol
lebbenő sóhajába
burkolták magukat
a csillagok
a hajnalok varjak károgásába
halnak
keskeny úton ballagva
nyomomban járnak
a fáradt nappalok

*

Rab Zsuzsa: Kívüled élek

*

*

Rab Zsuzsa: Kívüled élek

Órák, napok
jéghártyás ablaküvegét
lehelgetem, hogy megláthassalak.
Gyönyörű arcod tanulom
utcán, sínek között, örök életveszélyben,
nem tudom hova tartó villamosokon.

Kívüled élek,
olyan bátran, hogy abban már
megláthatnád a vacogást,
ha egyszer közelről szemügyre vennéd.
De nem is ismersz.

Én vagyok az,
aki meg tudom szelidíteni
szemöldököd egymást-maró kígyóit,
aki nem félek, hogy összezúzódom
fekete köveiden,
aki talán még megbirkózom egyszer
iszonyú angyalaiddal,
aki be merek lépni hozzád
a magad-fonta kettős rács mögé
és enni adok neked naponta
és megitatlak.
Nem is tudsz róla, lehajtott-fejű.

Érted-e még az egyszerű beszédet?
Bogozd ki göbös sorsodat.
Segítek.
Aztán visszaadom.

Kívüled élek,
ilyen siralmas-bátran.
Te itt keringsz, még oldozatlanul,
csontjaim fehér izzószálai
tízezer voltos áramában.

Baranyi Ferenc: Alkonyati zsoltár

*

 Baranyi Ferenc: Alkonyati zsoltár

Harangszó a te szerelmed, égre száll a hangja,
ha elhal zengése bennem, mi szólít magasba?

Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat,
fáradt lábam nem követhet, nem futhat utánad.

Fogoly lesz a megkötött ló, amíg el nem oldom,
fogyó csókom laza béklyó, nem léssz tőle foglyom.

Ám karom még pányvahurok, kezessé tesz téged,
rabbá mégsem igázlak, ha ölellek.

Csak védlek.

*

Lelkes Miklós: Virágok meséje

*

*

 Lelkes Miklós: Virágok meséje

Ha virág mesél: szállnak színek, szárnyak, -
színes szárnyakon száll igaz varázslat.

Ha virág mesél: szétnyílik a tenger,
s lelkünkbe néz be tűnődő szemekkel.

Ha virág mesél: fák lehajló ága
tesz gyümölcsöt áttetsző üvegtálba.

Ha virág mesél: aranyfürtű gyermek
villant tükörből bűvös szőlőskertet,

s fülel levelek kékbejátszó árnya
a mese szélbe induló szavára.

Ha virág mesél: szirmok tánca lobban,
s e forgatagban minden évszak ott van:

habzó tavasz, nyár bíztatás, s az ősznek
hervadásán is virágok időznek.

Ha virág mesél: e mesében együtt
volt-útjaink, s egymás kezét keressük.

Hazug jelenből ha van kiút, erre
nem taníthat más, mint mesék szerelme.

Piros fényszirmú csillagom, te drága,
sebzett alkonyom egyetlen virága!

E hazug földön meghalok, de értem
ne sírj! Piros virágvarázsod értem.

Te csak vezesd, ki él még, tiszta égig:
piros mesék gyönyörűszép szívéig!

*

Őri István: A fa éneke a lehulló levélhez

*

*

 Őri István: A fa éneke a lehulló levélhez

elengedlek...
most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehérbársony létre,
míg te a messzeföldet járod...
itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod...

mesélj majd,
merre jártál
s hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borul,
ki alatt hűs az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?

itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol...
s bár létünk tűnő pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fénykirály
újra életre kel,
és a Tavasztündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álomlétedet,
hogy sarjadj ki újra ágamon
s adj nekem
új tavaszt,
új Életet.

*

Ágh István: Nefelejcs

*

*

 Ágh István: Nefelejcs

Ebben a hegyre-völgyre áradásban,
mikor egymásba habzik annyi szív,
valaki eltűnt, helyén árvaság van,
kinyílik a Nincsitt virága is,
űr csokrétája, kétkedés sápadt kékje,
tudakolom vizek partjainál,
az a valaki merre jár s mivégre?
még nem felejtett el talán,
csak a nefelejcs tudja hol, titokban
megsúgja, mit csinál?

*

Csukás István: Tavaszi vers

*

*

 Csukás István: Tavaszi vers


Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!

Simon András: Bűn-szeretet

*

Simon András: Bűn-szeretet

A bűn kényszerít,
A szeretet késztet.

A bűn csábít,
a szeretet vonz.

A bűn érzéki,
A szeretet érzékelő.

A bűn forral,
a szeretet hevít.

A bűn űz és hajt,
A szeretet lelkesít.

*

Szabolcsi Zsóka: Botladozom

*

*

Szabolcsi Zsóka: Botladozom

Pezseg az élet,
zengő dalok hívnának,
de nem tudok moccanni sem.
Holdtalan éj borul fölém.
Tegnap még repülni vágytam.
Ma újra göröngyök nőttek lábam alá.
Botladozom szavak erdejében,
álomfák hullnak porba
jajduló robajjal,
s harmatot sír minden fűszál,
ha felragyog a nap.

*

Zsefy Zsanett: időhiány

*

*

 Zsefy Zsanett: időhiány

a csonka idő botjára támaszkodik
s belefülel a némaságba
szeretné még hallgatni a csendet
de nem maradt idő
csak búcsúzásra

*

Kovács Erika: most

*

Kovács Erika: most

egy kicsit elpihenek
(nehéz illata van már a múltnak)
csendet hallgatok
meg fákat
és lovagló homokszemeket

szépen
szeretve
nem fáj semmim érzéssel...

...még mielőtt visszaimádkoználak
üvöltő verseimmel...

(...)

*

Szakács Zsuzsa: Magamban hordom...

*

*

Szakács Zsuzsa: Magamban hordom...

"Magamban hordom bukásaimat,
mint az izmokat. Ők mozgatnak engem.
Most már örökké együtt reszketünk
a szélben, e hatalmas lélegzetben.

Mondd, hogy nem rontottam el végleg.
Tedd azt az egy szót ostyaként a számba.
Balsorsom az elérhetetlen,
s mert gondolni se tudok másra,

a megvetésre méltó lettem:
semmit se téve mindent elkövettem."

*

Szabolcsi Zsóka: Könnycseppek az elmúlásért

*

*

 Szabolcsi Zsóka: Könnycseppek az elmúlásért

Sárgászöld színek, összeolvadó tarkaság,
aranyra érett levelek, kopárodó őszi ág.
Ködön áttűnő halvány fények,
ködös virágok illata,
habos felhők, száradó pázsitok,
barna csend, s madarak halk dala.
Áll az idő, állok az időben én.
Csend van, csak a szellő susog.
Felhőt növeszt fölém a csend,
s aprószemű eső csurog.

 *

Juhász Ferenc: A csönd virága

*

*

Juhász Ferenc: A csönd virága

A csönd elvirágzik levelet hajt a bánat nagy erekkel
ne sikolts ne sikolts ne törj meg engem a szemeddel
ne feszíts föl a jajgatásra eleven síró kötelekkel
száradok húsomban szerveimben belep a halál döngő kék legyekkel

Mint a polip karjai idegeim a nyálas űrbe kinyúlnak
csillag-halacskákra tekerődnek forró vérüktől ittasulnak
Nyálkás zöld szem vagyok tengelyen forgó szenvedéseim kigyúlnak
emelj ki mélyeimből üveges-közönyömtől ragadozó-álcámtól szabaduljak

egy szarvast hallottam énekelni vándoroljunk arra a tájra
ott csöndből vannak a levelek a némaság fái felszöknek sudárra
ott piros madarak virágzanak ődöng a szelídség őzsutája
kihajt szívedből a szívem holdfényben nyit a csönd virága

*

Ady Endre: A mese meghalt

*

*

 Ady Endre: A mese meghalt

Mese-zajlás volt. Még élt a Mese
S egy tavaszon én valakire vártam.
Mese-zajlás volt. Zajlott, sírt a vágyam,
Parthoz sodort egy illatos mesét,
Parthoz sodort egy kósza asszony-árnyat.
Hol szedte? Merre? Nem tudom, de szép,
Új mese volt ez s az árny csodasápadt.
Mindig szerettem árnyat és mesét:
A legszebb mesét és a legszebb árnyat
Egy babonás tavaszi éjszakán
Addig kérleltem, míg életre támadt.
Mese-zajlás volt. Még élt a Mese.
Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese
Ugyanez éjjel. Bénán, félve, fázva,
Élő mesére s élő asszonyára
Riadtan néztem. Nem az én mesém.
És ez az asszony, ez a csodasápadt?
Ez Minden-asszony, ez nem az enyém.
Tolvaj a lelkem, idegen csodákat,
Idegen árnyat terem és mesét:
A mese régi s rizsporos árnyat
Kérleltem egy tavaszi éjszakán;
Mikor a vágyam utolszor megáradt.
Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese.

*

Harcos Katalin: Érintésed

*

*

 Harcos Katalin: Érintésed

mint áramütés,
átjárja egész testem...
Csak ezt kerestem!

*

Tóth Árpád: Megváltozik..

*

*

 Tóth Árpád: Megváltozik..

Megváltozik szép lassan a világ,
Szelíden, halkan elsötétül,
Maholnap semmi se marad,
Sok színéből, bolond tüzébül.

Nem vonz már semmi messzeség,
Nem szédít semminő magasság...

Nem akarnak sírni a szemeim...

*

Toldalagi Pál: Ne fontolgasd

*

*

 Toldalagi Pál: Ne fontolgasd

A szomjazónak inni adj,
az éhezőnek enni,
ne fontolgasd, hogy amit adsz
mit ér, hogy súlya mennyi,

önmagadból is adj, ne hidd,
hogy valamit is vesztesz,
szorítsd bátran a szenvedőt
az elárvult szívedhez,

így teremti meg a tavasz
benned üde világát,
és a megszentelt füstölők
jó tömjénfüstje jár át,

kinyílnak a rejtett kapuk
előtted, s oda lépsz be,
ahonnan mindent látni fogsz:
a nagy felismerésbe.

*

Illyés Gyula: Könnyező

*

*

 Illyés Gyula: Könnyező

Vigasz sem kellett már neki.
Csak jöttek, dőltek könnyei.
De nem zokogott: nevetett,
azon is, hogy úgy könnyezett.

A lágy árkokba, mosolya
öntöző csatornáiba
szálltak a könnyek, meg-megálltak,
az állán jégcsap-csillogásnak.

Mondhattam, hogy ki szereti.
Remény sem kellett már neki.
Bólintott, hogy mindent köszön.
Mint dőlt edényből, dőlt a könny.

Aztán, mint fuldokló, ha még
utolszor felveti fejét:
a sós cseppeket szerterázva
vad nemet intett a világra.

S eldőlt, új könnyektől vakon, –
görgesse hát a fájdalom!
Szólt még, kiáltott. De szavát
az leste már, a másvilág.

Az érthette, ki könnytelen
érti, mi itt az értelem.
Kezét fogtam. Hogy vígasztaljam,
rámosolyogtam s vele sirtam.

*

Szilágyi Domokos: Valamikor

*

*

 Szilágyi Domokos: Valamikor

Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!
Hogy tudtam muzsikálni én valamikor!
Muzsikálni hogy tudtam valamikor én!

Valamikor az isteni
hajdankorban, az itteni
dombok karéján;
elrévedtem az átható
levegőben a látható
magasban cikcakk fecskén, héján,
felhőn és nyíl sason
s alant a nyárfasor
öblén a hallgatag
parton a halk patak
ölén az évek és
érzés, emlékezés
csúcsán az önfeledt
múlt és jövő felett,
a lélek éje és
elfáradt érverés,
felhők mögé sodort,
kóborló, röpke hold
és tünde délibáb
között – – és így tovább.

Muzsikálni hogy tudtam valamikor én!
Hogy tudtam muzsikálni én valamikor!
Valamikor hogy tudtam én muzsikálni!

1. befejezés:

Hova tűnt el a hajdani dallam?
Tovaszállt egy hajnali dalban.

2. befejezés:

Elhallgatok. Ti játsszatok.
Én majd őrzöm a látszatot.

*

Baranyi Ferenc

*

 Baranyi Ferenc 

"Fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt
szeretők egykedvűsége képes,
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.

Csak szeretlek."

*

Rajki Miklós: Szeretni...

*

*

Rajki Miklós: Szeretni...

Szeretni, tudni kell.
Ha kell, a másik
Lángjában égni el.
De nemcsak a lángban,
Hanem ha kell,
S z e r e t n i
Az üszkös parázsban.
Mert jóban a jó,
Nem nagy mutatvány.
A könnyű és a laza,
Nem nagy feladvány.
De mikor a nehéz
Van éppen a soron,
Mikor a szükség van
Porondon,
Mikor összefogva,
Lehet, hogy csak
Fogakat csikorgatva,
Szükség van
Minden erőre,
Bíztatásra s tiszta bensőre,
Ha ki kell állni
A goromba szélben,
S vállalni kell
Úgy, ahogy vagyunk,
Engem vagy Téged,
Ha a bennünket bántó szó
Több, mint a biztatás,
Kevesebb
A felénk nyújtott kéz,
Mint a taszítás,
Mikor támadnak
Szóval és ököllel,
A hazugság jön szembe
Karban a kárörömmel,
Mikor másnak az a jó
Ha nekünk rossz,
Mikor a szél is,
Enyhe illat helyett
Kesernyés füstöt hoz,
Akkor kell
A szeretet igazán,
S akkor kell
A hűség és kitartás.
Akkor kell átkarolva,
Ázva, fázva,
A viharban összehajolva,
Egymást segítni előre,
Hogy majdan az élet napja
Újra fordul kelőre,
Még legyünk mi is,
Ne csak a pusztulás,
A korom, a füst,
A lelki s testi árulás.
Akkor kell a szeretet.
Akkor igazán.

*

Ágh István: Még egyszer

*

*

 Ágh István: Még egyszer

Ha elvetődnék oda, hova régen
tán azóta se jártam, s az öreg pad
ép volna még kettőnk történetében,
melyet a sejlő májusi hasonlat
csalna elő, s épp arra jönne szemben,
és nem is tudná, ki s miért köszönne
rá, csupán biccentene meglepetten,
s nagyhirtelen az idő visszaállna
egy villanatra, s minden lehetetlen
együtt, külön a keblétől az árnya,
mint blúza szállna el kigombolódva,
s kétséges kéjű vére fölszivódva
keringene a pad erezetében,
tehát, ha épp ő közeledne szemben
valahonnan valahová a téren,
elrestellném magam és kérdezetlen
mennék tovább, nehogy egymásban lássuk
megszégyenítő mássá változásunk.

*

Leleszi Balázs Károly: És mondd, tudod-e?

*

*

Leleszi Balázs Károly: És mondd, tudod-e?

Tudod-e, hogy szál virág a tavasz
megértésére nyíló ablak?

Tudod-e, hogy a hajótöröttnek egy szál
deszka a túlélést, a reményt jelenti?

Tudod-e, hogy egy kedves szó széttörheti
a kövekből emelt hallgatást?

És mondd, tudod-e, hogy az Isten könnye
egyre csak hull, hull érted és értem?

*

Válóczy Szilvia: Maradok

*

*

 Válóczy Szilvia: Maradok

Kell, hogy megnyugodjon a lélek,
kell még néhány
egyszerű ének,
hogy mosoly hagyja el arcodat.
s vágyakba rejtett karcolat
legyen minden régi emlék,
de még, ha nagyon is mennék,
maradok.

*