Mardi Miriam: Nincs másom...

*

*

 Mardi Miriam: Nincs másom...

Nincs másom kívüled -
ócska, tépett, foltozott álmodás
talpam alatt "százezer út" göröngye,
mégis mind visszavezet hozzád.
Nyárból őszbe is csak feléd,
s ha befurakszik kabátom alá a tél,
szívnek melege, mondd, leszel-e...
s leszek-e még... 

*

Nadányi Zoltán: A két szemed szeretett legtovább

*

*

 Nadányi Zoltán: A két szemed szeretett legtovább

A két szemed szeretett legtovább.
Be furcsa szerelem.
A szád már néma volt, de a szemed,
az még beszélt velem.

A kezed már hideg volt, jéghideg,
nem is adtál kezet,
de a szemed még megsímogatott,
nálam feledkezett.

És lándsákat tűztél magad köré
hideg testőrökül,
de a szemed még rámleselkedett
a zord lándsák mögül.

És ellebegtél és csak a hegyes
lándsák maradtak ott,
de a szemed mégegyszer visszanézett
és mindent megadott.

A két szemed szeretett legtovább,
még mostan is szeret.
Még éjszakánkint zöldes csillaga
kigyúl ágyam felett.

*

Soóky Melinda: Ennyi csupán

*

*

 Soóky Melinda: Ennyi csupán

Csak egy akkord a zongorán,
Amire szívünk oly régóta vár.
Csak egy szélbe suttogott szó,
Amit kimondani annyira jó.
Csak egy félmosoly az ajkadon,
Miközben a lelkedet hallgatom.
Csak egy simogató szempár,
Ha nem lenne, megálmodnám.
Csak egy könnyű kéz a válladon
És megszűnik minden fájdalom.
Csak egy elvarázsolt pillanat,
Ami örökre a miénk marad.     
 

 *

Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk

*

*

 Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj,
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.  

*

Egyed Emese: Nem hagylak!

*

*

 Egyed Emese: Nem hagylak!


El ne aludj, szél dörömböl az ajtón,
szél szaladása, árnyék mezítlába,
fellegkezek követhetők a csöndben,
és gyűlnek szavaid, már egyre többen
nem hagynak békén, ne,
el ne aludj!

Szél dörömböl a szíved pitvarában,
nincs is szíved, s ha van, egyébre termett,
lágy ecsetek színezik ki a termet:
színt kevertek búból, de szél
dörömböl,

ragyogást old ki kővé lett örömből,

nézz farkasszemet vélem, önmagaddal,
játékban leljen az éjjel s a hajnal.

(Hajnalodás: égi kavicsok pírja.)
Hogy aluhatnál? Szavak raja körben.

(S ha elaludtál, átölellek közben.)

*

Ady Endre: Élni, míg élünk

*

*

 Ady Endre: Élni, míg élünk

Igen élni, míg élünk
Igen ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?

Igen: nagyot akarjunk,
Igen: forrjon agyad,
Holott tudjuk milyen kicsinység
A Nagy.

Igen: élj türelemmel,
Igen: hallgass ha fáj,
Várd meg hogy jöjjön a nagy professzor
Halál.

Igen: élni míg élünk,
Igen, ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?

 *

*

 Fésűs Éva: A lényeg

A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,
a vallomásban az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
Levélhullásban erdők bánata,
bújócskás völgy ölében a haza,
vetésben remény, moccanás a magban,
kottasorokban rabul ejtett dallam,
két összekulcsolt kézben az ima,
remekművekben a harmónia,
részekben álma az egésznek,
és mindenben a lényeg,
a rejtőzködő, ami sosem látszik,
de a lélekhez szelídült anyagban
tündöklőn ott sugárzik.

*

Iluh István: Elkerültek

*

*

 Iluh István: Elkerültek

Mindig olyan esetlen voltam
Elkerültek a nagy szerencsék
De ha a fűszálhoz lehajoltam
Vállamra szálltak a lepkék

Katja Fox: A sors ösvénye

*

*

 Katja Fox: A sors ösvénye

Mosson tisztára a tenger, és változz,
Tápláljon a Föld, és növekedj,
A csillagok fénye süssön rád, és emlékezz,
Álmod töltsön föl erővel, és hajózz,
Táncolj a szellemmel, és légy a tudás,
A szeretet érintsen meg, és gyógyítson,
Őseid áldjanak, és járd az igazságát,
Annak aki vagy.

*

Gámentzy Eduárd: Ma egész nap

*

 

* 

 Gámentzy Eduárd: Ma egész nap

Ma egész nap itt voltál velem!
Vittelek át a hegyeken.
Erdokön, mezokön patakon,
Túl a szomorú napokon.

Ma egész nap itt voltál velem!
Virágot szedtünk a réteken.
Nevettünk, játszottunk boldogan,
Könnyedén, fájón..halálosan!

S a barátaim, a farkasok,
Olyan szelíden álltak ott!
-Lábukhoz ültek a madarak...
Amikor megmutattalak.

Ábrányi Emil: Ne sértsd meg...

*

 Ábrányi Emil: Ne sértsd meg...

Ne sértsd meg azt, akit szeretsz!
Egy durva szó elég,
Hogy elborítsd, hogy gyászba ejtsd
Szerelme szép egét!...
Borúlt ég újra földerűl,
Hint még szebb sugarat...
Ez gyöngédebb ég: itt a folt
Örökké megmarad!

Egy szó elég!... És húnyni kezd
A régi, tiszta fény.
Mélyebb sebet vág, mint a tőr,
A nő nemes szivén!...
Átérzi lelked bánatát,
Vidáman hal meg érted, -
De bús kétségben csügged el,
Ha egy rossz szóval sérted!

Ne félj! Nem hal meg a madár
Ha szárnyait megtörték.
A pillangó tovább röpűl,
Bár fényporát letörléd.
Tovább él a szerelem is
Mert mindennél nagyobb, -
De többé nem száll ég felé,
És többé nem ragyog!...

*

Paudits Zoltán: Furcsa világ

*

*

 Paudits Zoltán: Furcsa világ

Féltô kezek, elrejtenek,
szelíd szavak átkarolnak,
hűvös csókkal köszön rám a holnap.

Hangok, képek, csúnyák, szépek,
szúrós szavak, belém marnak,
bárány szolgál farkasoknak.

Izzó szemek, tekintetek,
jönnek, mennek, elszaladnak,
sosem tudom, merre vannak.

Ez egy meg nem értett világ,
a föld Istenért kiált.
Az ördög táncol, ordibál,
forog a kerék és meg nem áll,
forog a kerék, soha meg nem áll...

*

Balogh Anikó: Hallgatunk

*

*

 Balogh Anikó: Hallgatunk

Szemembe merülsz, szemedbe szédülök,
simogató kezed gyöngéden lefogom.
Nem mozdulunk, hallgatunk.
Összefont ujjainkban egymás lüktetése
rejt-jelzi, hogy élünk, szeretünk.
Angyal lebeg fölöttünk,
megszenteli a csöndet.

*

Tóth József: Szerelem

*

*

 Tóth József: Szerelem

Sötétségben éltem eddig nélküled ,
Zárt ajtók mögé bújt fiatal lelkem .
Először gyúlt fény most szívem legmélyén ,
Ringató dalt dúdol a tavaszi szél .
Elbűvül e furcsa , mágikus érzés ,
Lángba borult testem a testedhez ér .
Eggyé forr lelkem lelkeddel örökre ,
Múlté a magány fekete börtöne .

 *

Czóbel Minka: Erdők

*

*

 Czóbel Minka: Erdők

Nem erdő, melynek nincs dala, virága,
Mit tavasz nem díszíthet.
A komor fenyves, váltig zöldben állva,
Nem más csak néma díszlet.
Nem suttog a lomb, ág nem hajlik ágra,
A fák élnek maguknak,
Mint emberek közt zordon nagyravágyók
S borongó életuntak.

Oh, más az erdő, odalenn a Nyíren
Az aranyos homokban,
Mint szép menyasszony ezüstfátyolával
Áll ott a nyírfa, lombban.
És halk csevet, bizalmas suttogás van,
Így szoktak a leányok,
Fehérre fátylat, reszketőt ha öltve
A boldogságra várnak.

Megbújva lomb közt, csillog, mint a tükrön
A rezgő ezüstfátylon,
Majd kósza módra, játszik itt a napfény
A vadvirágos páston.
Derűbe fürdik meg a nyírfaerdő,
Azért üdébb a bája -
Mint tiszta szívnek nincs mit rejtegetni,
Csak fénye van, nem árnya.

De más az erdő televény földjében
Az ős Pannoniának,
Ha lombos koronájuk hordva fennen
Tölgyóriások állnak.
Száz kart feszítve, készen a birokra,
Ha megdördül az alj-ég,
A tölgyben mintha erős, viharedzett
Férfiak lelke laknék.

Ki zúg ijesztőn versenyt a viharral
Teljében az erőnek?
S ki zsong szerelmes, enyhe suttogással
Lágyabban, mint a tölgyek?
És van-e érzés szívből ajkra szálló,
Melyre ne volna hangja?
A tölgybe', mintha egy szerelmes férfi
Ábrándos lelke lakna.

S mit óva rejt a kandi napsugártól
Smaragdzöld enyhe sátor,
Üdén tenyésző százszorszép virágok
S édes szerelmi mámor.
Boldog madarak laknak ott dalolva
Balzsamot hord a szellő...
Oh, van-e szebb e kerek egy világon
Tenálad tölgyfaerdő!

*

Szabó Magda:Terítsd arcomra álmodat

*

*

Szabó Magda:Terítsd arcomra álmodat

Ó álmodó, micsoda álmokat
szoríthatsz fáradt szemhéjad alatt,
míg a nappalok szörnyű szőttesét
meg nem nyugvó agyad úgy fejti szét,
hogy mégis, újra, szebben összeáll,
rívó élet és mosolygó halál
a képen összebékél, elpihen,
s magára lel a sértett értelem.
A múltra hág az új fényben derengő
puhaszájú és érzékeny jövendő,
s nyomában ott léptet félénk lovon
a rózsástalpú, szelíd hajadon,
a hajnali reménység, szép húga;
az ég meggyűrődik, alázuhan,
a szél csücskeit összehúzza,
meg is köti, botjára szúrja,
elindul vele vándorútra,
s a föld ott marad egymaga,
se teteje, sem ablaka,
s akkor kinyitja viola
szemét a bársony szerelem,
s ott lebeg súlyos mosolya
a föld felett, mint kupola.
Ó, álmodó, nincs hit szivemben,
nincs isten, aki óvna engem,
anyámnál is öregebb lettem,
s a halál egyre közelebb, —
terítsd arcomra álmodat majd,
mint egy szemfödelet!

*

Jószay Magdolna: Utolsó csillag

*

*

 Jószay Magdolna: Utolsó csillag

Neked őrzöm, érted félem
az utolsó csillagot
a pirkadat előtti
ében éji égen.
Neked tartom, tartogatom
tenyerem hűlő melegét,
érintve minduntalan
lázas homlokom.
Érted ereszkedik alá
egy fénylő könnycsepp is
lassan, szemem tárt ablakán,
a bú törékeny létráján,
lüktető migrén-függöny
remegő pókhálószálán...
Ha nem késlekedsz,
még itt vagyok...
még megmenthetjük
az ében éji égen
a pirkadat előtti
utolsó csillagot.

*

Weöres Sándor: Tündérszerelem

*

*

Weöres Sándor: Tündérszerelem

Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
fölém-simuló tótükörben mindenem fájt,
sások éle összevagdalt,
bocsáss be, bocsáss be!
Ott a felhő puha ágya,
selyem holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.

Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
kopár égen meddő szívemtől perzselődtem,
mégis fáztak a virágok,
bocsáss be, bocsáss be!
Ott a felhő puha ágya,
bársony holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.

Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
fakó vízben merev-szemű halakat láttam,
s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
bocsáss be, bocsáss be!
Legyél újra kezem árnya,
legyél újra szemem lángja,
ne gyere az én szobámba.

Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
bocsáss be, bocsáss be!

*

Erdős Olga: Csak

*

*

Erdős Olga: Csak  

csak lángolva, csak égve
csak apró darabokra tépve
csak pokolra hullva
csak fáklyává gyúlva
csak megrágva-kiköpve
csak ágylábhoz kikötve
csak boldogan lebegve
csak világot feledve
csak sírva is nevetve
csak sírba is temetve
csak csókokat rabolva
csak veszetten vadulva
csak könnyedén, csak játszva
csak hevülten is fázva
csak sosem megpihenve
csak mindig messze menve
csak mindörökké élve
csak együtt sosem félve
csak így éljünk, ha mered:
csak egy tét van: az életed!

*

Gyurkovics Tibor: Hajnal

*

*

 Gyurkovics Tibor: Hajnal

A nap aranyos karikája
sugaraz rá nagy sisakot
karját kinyújtva a tájba
mint hajnali fáklya, lobog.

Lesem, idejössz, ideérsz-e
a fák közt? Rajz a vízen
cikázik az árnya, a lépte
hogy sajdul és fáj a szivem!

Ne siess, ne siess, de szeretlek!
Tudod-e, hova érsz, te leány?
Itt zúgnak estente a vermek
itt hullik a fűzfa reám.

A sípjaim is szomorúak
az ünneplőm fekete
ősszel madarak raja krúgat
és csontos a férfi keze.

Csak a fejsze villog a vállon
a melledet hó födi el
és nappal oly nagy a magányom
hogy estére nem bírom el.

Gyere már, gyere már, ideérsz-e?
Sugaras kicsi énekesem
kapaszkodj nyírfa-levélbe
azon érsz ide szélsebesen!

Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd
Tiéd a sóm, kanalam
mezítlen kell idejönnöd,
hogy rád adjam, ami van.

Rád adjam ruhául a tájat
s a bíbor nagy hegyeket
el kell, hogy bírja a vállad
mindent, amit szeretek.

Örökké hordjad a házam
csiga fel, csiga le, ez az út
és én adok Néked majd három szívet
falevél-alakút!

Szeretlek, jobban a szélnél
mi öleli hosszan a fát
szeretlek, mintha Te élnél
helyettem egy életen át.

*

Bella István: Fény fut át

*

*

 Bella István: Fény fut át

Mióta szeretlek, ég az ég,
és föld a föld, és fű a fű.
Mióta szeretlek, csak az ég
bennem, mi benned gyönyörű.

Mióta szeretlek, Te vagyok.
Arcod arcom. Kezed kezem.
Magamra mint feltámadott
mozdulatra emlékezem.

Mozgásodban: be ismerős!
Ki is? Testvér? Barát? Rokon?
...Ahogy nyarakban hull az ősz,
fény fut át a hulló havon.

*

Kovács Daniela: Találkozni vágyom...

*

*

 Kovács Daniela: Találkozni vágyom...

Fáradtan tollászkodik a szürke alkonyat
a tél illatú csendbe nyugovóra tér
csodás emlékeknek viselem gondjukat
harcol a jelen a múló percekért…
Sötétben inog a hold ragyogása
a bőbeszédű szél regényeket mesél
az alvó kertek fölött az idő suttogása
a jövővel alkudva, életet remél.
Könny nélkül zokog az égi hatalom
fonódni kíván a titokzatos éjjel
mélységek felé lendít az álmom
találkozni vágyom az elmúlt szenvedéllyel...

*

Csernák Endre: Szerelemlitánia

*

*

 Csernák Endre: Szerelemlitánia

Ha eljön az álomba ringató este
rád gondolok
ha a nyári ég kékjéről álmodozom
rád gondolok
ha női ölelés melegére vágyom
rád gondolok
ha fejem kedvesem ölében megpihenne
rád gondolok
rád gondolok,
amikor azt mondom; jó a csók
rád gondolok
amikor azt mondom; szép a nyár
rád gondolok
amikor kísértenek női szájak
rád gondolok
amikor kísértenek gyönyörű vágyak.

Rád gondolok,
amikor jóra gondolok
rád gondolok,
amikor szépre gondolok,
rád gondolok
ha szerelemre gondolok
rád gondolok - rád gondolok...

Ámen.

*

Tóth Edit Magdolna: Lélek-cseppek

*

*

  Tóth Edit Magdolna: Lélek-cseppek

Múlt és jövő
közepében
pergő Idő
szentélyében
Száguld a lét
illan a perc
Izzó sóhaj
Édent felejt

Álmoknak
szárnya
körbekerít
Játszódó
szikrája
tündén hevít…
Csak lángolnak és
lángot szítnak,
Gyertyafényben
oltárt gyújtnak…

Hisz oly édes a
fényt megélni
Nap sugarán
Átvillanni…
Szívük vágyát
körbeszőve
Írisz tükrén
andalogni…

… s kéklő szellő
lágy uszályán
tó fodrában
megcsillanni

Bagi László: Sóhajtó énekem...

*

 *

  Bagi László: Sóhajtó énekem...

Egyetlen pillanatba futnak az órák,
Egyetlen szóba olvad a valóság,
Egyetlen mosoly lett a nap,
Egyetlen név, mely mögött vagy.

Békesség fátyolát teríti rám hangod,
A gondolat: csak egy villanás,
Helyette érkezel...
A vidámság fényét rajzolja meg arcod,
Mosolyra nyílok, mert nincs ma más:
Lelkemben létezel...

Szerelem raboskodik szabad szívemben,
Magához húzó boldog örvény,
Mely Veled szép nekem...
Együtt az Úton, tisztán szóló Igenben,
Melyet segít az áldott törvény:
S ég veled, ég velem...

Álmainkat együtt álmodjuk, Kedvesem,
S most ragyogó csillagpor pereg...
Csókokban égj velem!...
És mindent megköszönve kérlek, Istenem,
Tekintsen ránk vigyázó szemed!...
Így sóhajt énekem...