Új fű a földön; a fán is új lomb: patyolatosan gyönge halványzöld levelek.
A napsugár úgy száll által a lombokon, mint az öntöző-kannából a
kertész vize. Isteni csöndesség. Mintha nappali alvásba merült volna az
erdő.
És én itt térdelek egy kis fehér virág előtt, amely a bokrok
árnyékába rejtőzve valami csodásan finom és édes illatot lehel.
Nem tudok betelni ezzel az illattal, és a nézésével. A gyöngyvirág, a rejtelmes kis gyöngyvirág az én gyönyörűségem.
Minden más virág a föld gyermeke. Ez az egy mintha finomabb volna.
Mintha egy nekünk ismeretlen világ virága volna, tán valami
szellemvilágé, amelynek papja nincsen s amelyről eddig tudomány nem
beszélt.
Minden más virág kitárja a szépségét és az égbe néz. Egyik a napot
imádja, a másik a holdat, a csillagokat. Ez az egy a bokrok csöndes
árnyékába rejtőzik és zöld kis palástja alatt alázatosan meghajol, mint
az imádkozó menyasszony...
(részlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése