*
Baranyi Ferenc: Hajsza
Csak épp megálltam. Beérsz. Természetes.
Örök vagy.
Az esztelen futással, az ember néha felhagy,
s megáll egy pillanatra szétnézni,
jössz-e még, bírod-e még a tempót?
S nyugodtan áll odébb, meggyõzõdvén,
jössz még utána, mint az árnyék,
odavet egy pillantást, s elégülten továbblép.
Meddig bírod még? Meddig?
Elég neked csak ennyi?
Elég neked, hogy néha megállok pihenni?
Elég neked, hogy néha elfáradván az útban,
azért érek nyomodba, hogy magamat kifújjam,
és utána futni kezdjek más nõk, más vágy után,
megújult erõmmel, s erõddel ostobán?
Meddig bírod még? Meddig?
Két éve, hogy követsz már.
Két éve, hogy kifulladt szerelmem néha megvár,
mégis rohansz utánam.
Rohansz, szíved dobog,
mert jól tudod, idõnként, úgyis megfordulok.
Mi lenne, hogyha eltûnnél örökre?
Mi lenne, hogy ha belevesznél a ködbe,
s nem érezném a nyomomban holtbiztos követésed
és eltûnnék, egy magamba süllyesztõjén a térnek?
Biztos vagyok benned, míg rohansz utánam,
de ha megállnál egyszer, megbénulna a lábam,
s akkor tudnám valóban mit se érek,
ha végképp nem lehetne nyomomban tudni téged.
Futunk.
Konok futással. Én elõl te hátul.
Te kétségbeesetten, én esztelen, galádul.
Sokan futnak elõttem.
Elõtted én futok.
Óh, irgalmazz magadnak! Állj meg!
S megfordulok.
Csak épp megálltam. Beérsz. Természetes.
Örök vagy.
Az esztelen futással, az ember néha felhagy,
s megáll egy pillanatra szétnézni,
jössz-e még, bírod-e még a tempót?
S nyugodtan áll odébb, meggyõzõdvén,
jössz még utána, mint az árnyék,
odavet egy pillantást, s elégülten továbblép.
Meddig bírod még? Meddig?
Elég neked csak ennyi?
Elég neked, hogy néha megállok pihenni?
Elég neked, hogy néha elfáradván az útban,
azért érek nyomodba, hogy magamat kifújjam,
és utána futni kezdjek más nõk, más vágy után,
megújult erõmmel, s erõddel ostobán?
Meddig bírod még? Meddig?
Két éve, hogy követsz már.
Két éve, hogy kifulladt szerelmem néha megvár,
mégis rohansz utánam.
Rohansz, szíved dobog,
mert jól tudod, idõnként, úgyis megfordulok.
Mi lenne, hogyha eltûnnél örökre?
Mi lenne, hogy ha belevesznél a ködbe,
s nem érezném a nyomomban holtbiztos követésed
és eltûnnék, egy magamba süllyesztõjén a térnek?
Biztos vagyok benned, míg rohansz utánam,
de ha megállnál egyszer, megbénulna a lábam,
s akkor tudnám valóban mit se érek,
ha végképp nem lehetne nyomomban tudni téged.
Futunk.
Konok futással. Én elõl te hátul.
Te kétségbeesetten, én esztelen, galádul.
Sokan futnak elõttem.
Elõtted én futok.
Óh, irgalmazz magadnak! Állj meg!
S megfordulok.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése