Baranyi Ferenc: Hajsza

*

Baranyi Ferenc: Hajsza

Csak épp megálltam. Beérsz. Természetes.
Örök vagy.
Az esztelen futással, az ember néha felhagy,
s megáll egy pillanatra szétnézni,
jössz-e még, bírod-e még a tempót?
S nyugodtan áll odébb, meggyõzõdvén,
jössz még utána, mint az árnyék,
odavet egy pillantást, s elégülten továbblép.

Meddig bírod még? Meddig?
Elég neked csak ennyi?
Elég neked, hogy néha megállok pihenni?
Elég neked, hogy néha elfáradván az útban,
azért érek nyomodba, hogy magamat kifújjam,
és utána futni kezdjek más nõk, más vágy után,
megújult erõmmel, s erõddel ostobán?

Meddig bírod még? Meddig?
Két éve, hogy követsz már.
Két éve, hogy kifulladt szerelmem néha megvár,
mégis rohansz utánam.
Rohansz, szíved dobog,
mert jól tudod, idõnként, úgyis megfordulok.

Mi lenne, hogyha eltûnnél örökre?
Mi lenne, hogy ha belevesznél a ködbe,
s nem érezném a nyomomban holtbiztos követésed
és eltûnnék, egy magamba süllyesztõjén a térnek?
Biztos vagyok benned, míg rohansz utánam,
de ha megállnál egyszer, megbénulna a lábam,
s akkor tudnám valóban mit se érek,
ha végképp nem lehetne nyomomban tudni téged.

Futunk.
Konok futással. Én elõl te hátul.
Te kétségbeesetten, én esztelen, galádul.
Sokan futnak elõttem.
Elõtted én futok.
Óh, irgalmazz magadnak! Állj meg!
S megfordulok.

*

Vas István: Rád gondolok

*

*

Vas István: Rád gondolok

Rád gondolok most is, mikor
Szégyenhalált tapint az újjam,
Rád gondolok napnyugtakor.,
Ha töprengek, hogy hol aludjam.

De jó, hogy nem vagy most közel,
Hogy életeddel újra másnak
Szolgálsz, hogy nem engem ölel
Karod s talán többé se látlak.

Ezért te vagy minden, ami
Veszendő és elérhetetlen,
Szemed vidám villámai
Lobbannak fel a rémületben.

Nem nézhetsz énrám, messze vagy,
De szemedtől vagyok ma bátrabb.
Milyen fekete a hajad,
És milyen büszke hosszú hátad!

Olyan fehér a homlokod,
Az arcod olyan gyönge rózsa...
Sötétedik. Rád gondolok.
És mindegy már, hogy tudsz-e róla.

*

Németi-Vas Katalin - Ragyogás volt

*

*

 Németi-Vas Katalin: Ragyogás  volt


Villámként hasítasz belém…
Lelkemből viszel magaddal
Egy darabot…
S a tiédből marad ott
Egy foszlány…
Enyémbe fonom…
Mostmár
Díszítő eleme…
S szerelmed
Belőlem kiragyog
Visszaköszönnek a tegnapok
Édes emlékké forrnak
S a holnap
Fénye már
Ma világít…
Aranyglóriát von körénk…
Fényes szemcsék szitálnak
S mindent eláraszt
A RAGYOGÁS…
Mint szfinx körül kavargó
Homok…
Úgy kergetőznek bennem a gondolatok…
S valamennyi visszatér
A kiinduló ponthoz…
HOZZÁD…

*

Nagy István Attila: Virág

*

*

Nagy István Attila: Virág

Amit én adhatok,
csak a csönd sziromlevelei.

*

Bódai-Soós Judit :Szerelem

*

*

 Bódai-Soós Judit: Szerelem

Csillagok selyme
foszlik a Földre. Perzsel
e simogatás.

*

Demjén Ferenc: A gömb

*

*

Demjén Ferenc: A gömb

 Kezdetben volt egy nagy korong,
Lent a Föld lapos, s fent a csillagok,
Alattunk lent az ördögök,
felettünk fent az angyalok.

Így játszadoztak az emberek,
Éltek, és álmodtak, mi mást lehet,
De néhány kíváncsi ezek felett
Valami újat keresgetett.

Mert nem hitte el, hogy nem lehet,
A korong széléig merészkedett.
Hátukon egy-egy nagy hátizsák,
S csak gyűlt bele lassan az igazság,

Mely súly alatt a korong szélei
Elkezdtek lassan gömbbé hajlani.
Így egy helyre került a sok kíváncsi,
Most együtt kell valami jót csinálni,

Mert az angyalok fáztak az űrben fent,
Az ördögök unták a pokolban lent,
Hát összegyűltünk a felszínen,
Hisz békésen elférhetnénk ennyien. 

*

Sárközi György: Hajnali tájon

*

*

 Sárközi György: Hajnali tájon

Homlokomra könnyü galambok
Szálltak, ajkamra sulytalan pillék,
S elpihentek bennem a vergődő harangok.

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Szólitom: nem felel - hallgatom: nem szól.
Velem volt már, mikor zuhanva közétek jöttem.

Most nyitják kelyhüket az ébredő virágok,
Hajnalika és liliom,
Az illatot ki foghatja el, amely belengi a világot?

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Örök barát, aki angyalarcát
Elfátyolozta liliomkék ködökben.

Oly messze látok a hajnali tájon, -
Lomb rezdül - hegy tolul - csillag remeg -
Behunyom a szemem, hogy a végtelenség ne fájjon.

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Befogja a szemem, hogy a végtelenség ne fájjon,
S velem lesz, ha majd a hajnali tájon
Homlokom galambja a magasba visszaröppen.

*

Tornay András: Lefestenélek

*

*

 Tornay András: Lefestenélek

Lefestenélek, de nincs olyan szín
Kifaragnálak, de eltörne a vésőm
Eltáncolnálak, de vérezne a lábam
Elmondanálak, de hazudnának a szavak

Ködbe, márványba, hangforrásba rejtőztél
S engem csak lépteim kopogása
kísér koporsómba
Így üres a vásznam, durva köveim
Megkonduló némaságom félretaszítva
Egyetlen esélyem maradt: megérinthetlek.

*

Bán András: hozzád zuhanó

*

*

 Bán András:  hozzád zuhanó
  
     álomtalan éjszakán
     önmagukba fordulnak a fények
     úgy izzanak fel a gondolatok
     hogy lassan elégek
     elmondhatatlanul szép
     vez a hosszú-hosszú repülés
     fáradt csodába takarózom
     és szállni akarok még
     csillagom, ma az éjszaka
     olyan közelre hoz
     hogy megszépül a vers zuhanása
     avarba zizzenő fenyőtoboz
     lesz a szó, és
     mélyen belül zendül a rím
     szívembe burkolózom és
     elfelejtem a hideg esőt odakint
     ma ez a zuhanó vers
     szállingózni kezd, és suttogni neked
     és tétova mozdulattal egy
     percre érinti kezed
     és ebben a lélegzetnyi
     érintésben minden ott van
     ami hozzád vonz
     de sohasem mondtam
     hogy mióta láttalak
     a csend sem lehet a régi
     a fülem a hangodért fáj, és
     még a sóhajom is az életedet éli
     ma újra megkereslek és gyertyalángban
     és amikor a tűz játékában megcsillan a szemed
     hozzád sodródom feloldva szélzúgásban
     mint imát mormolom, csillagom, nevedet

*

Reményik Sándor: A boldogság

*

*

Reményik Sándor: A boldogság

A boldogság oly egyszerű dolog.
Csak balga lelkek
Szövik száz szálból, furcsa mesterséggel.
A boldogság oly egyszerű dolog,
S a boldogsághoz oly nagyon kevés kell.

Nyílt az út mentén, nyíl ma is virág,
Feljönnek ma is méltóságosan
S titokkal terhesen a csillagok.
Egy kézszorítás, jó szó jut ma is,
Ma is nekem.
A boldogság oly egyszerű dolog.

Ma még. Csak ne nézném a holnapot.

*

Boda Magdolna: pók és hálója

*

 Boda Magdolna: pók és hálója

Ahogy a pók hálót sző
áldozatának,
szőj meg engem,
itt a mindennapok
ágbogai között
Magadnak, magamnak.

*

Gyóni Géza: Mélységben

*

*

 Gyóni Géza: Mélységben

Oly mélyen bent vagy a szívemben,
Mint mély ókútban a hold képe.
Néztél már mély kutak vizébe?

Oly mélyen bent vagy a szívemben,
Mint mély veremben est sötétje.
Néztél már vén verembe félve?

Oly mélyen bent vagy a szívemben.
Hogy tudtál olyan mélyre szállni!
Most, látod, nem tudsz kitalálni.

*

Balázs Fecó: A csönd éve

*

*

 Balázs Fecó: A csönd éve


Hűvös volt ez a nap és az újságok szerint
Jön az eső, jön az ősz, hosszú tél lesz megint
Húzódj még közelebb, s ha egy kevés bor maradt
Oszd meg velem a poharad, ugyanúgy, mint szebb időkben

Ez a csönd éve volt, körül zárt, átkarolt
Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond
Ez a csönd éve volt, szinte fájt, ahogy, átkarolt
Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond

Húzódj még közelebb, hajtsd a párnámra fejed
S az a páncél ami óv, földre hullik lehet
Ne beszélj dal sem kell, már a zenék sem azok
Amik nehéz napokon, végül is rólunk szóltak

Ez a csönd éve volt, körül zárt, átkarolt
Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond

Ez a csönd éve volt, szinte fájt, ahogy átkarolt
Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond

Ez a csönd éve volt, lassan elfogy, mint a Hold
Gyere hát, legalább te légy kicsit bolond

Ez a csönd éve volt...

 *

Zágorec-Csuka Judit:Szelídíts meg

*

*

Zágorec-Csuka Judit:Szelídíts meg

Szelídíts meg szavaiddal,
hogy higgyek szavaidban.

Szelídíts meg tekinteteddel,
hogy szemedbe nézhessek.

Szelídíts meg kezeiddel,hogy még
egyszer megfoghassam a kezedet.

Szelídíts meg mosolyoddal,
hogy mosolyoghassak még rád.

Szelídíts meg magányoddal,
hogy én is megszelídíthesselek.

*

Sárközi György: Virágok beszélgetése

*

*

 Sárközi György: Virágok beszélgetése


- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzámhajoltál.
Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,
Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.

- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzádkaroltál.
Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,
S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.
- Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
Kergetőzve s összeborúlva, mint tengeren játszó sirályok,
Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőkben,
Idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.


- Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok,
S úgy nézzük egymást szomorúan, kiváncsian s mindent tudóan,
Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.

*

Ady Endre: Jönnek még jobb napok

*

*

 Ady Endre: Jönnek még jobb napok


Jönnek majd jobb napok is
S egyszer
(Be jó lesz, ki megéri)
Torkig a förtelemmel
S emlékezve
Megállítjuk
A gonosz széditőket,
A tegnapi időket.

És csöndesen megkérdjük:
Milyen halált akartok,
Buta és elnyűtt
Régi, ostoba kardok?
Egyszer,
Tele emlékezettel
Még kérdezni is merünk:
Jönnek még jobb napok is.

*

Csabai Andrea: Ott...

*

*

 Csabai Andrea: Ott...

Ott
hol
hajnali
harmatcseppek
csillogó csodájában
útra kelnek a
hegyek,
és végtelen dallamok
ölelik át a
Mindeneket,

mosolyognak a fák.

Ott
hol
málnaillatú szelek
suttognak az égre,
(áldásként a
messzeségre)
a szivárvánnyal összeérve...

ott,
állítsd meg az időt
egy pillanatra.

*

Áprily Lajos: Így kellett volna

*

*

Áprily Lajos: Így kellett volna

Így kellett volna: meg-megállni,
virágaidat megcsodálni.

Kezed többször kezembe fogni,
mosolygásodra mosolyogni.

Súlytalan szívvel útrakelni,
erdon madarakat figyelni.

Patakos réteken derülni,
sárkányok útját kikerülni.

A vadméhekkel kóborolni,
s dalolni, mindig csak dalolni...

Jaj, örömet ritkán fogantam,
ágyásaidon átrohantam.

Életednek vihara voltam,
íriszeidet eltiportam.

Játékaidat összetörtem,
dal-csecsemoimet megöltem.

Fekete gondok közt tanyáztam,
feltört kezemmel kútat ástam.

A sárkányokkal viaskodtam,
királylányig sosem jutottam.

Ha roskadoztam, vizet adtál,
szelídségeddel megitattál.

S ha te sem tudtál csendet adni,
a fényességes nagykapun
sötéten fogok átrohanni.

*

Gyulai Pál: Szeretnélek még egyszer látni

*

*

Gyulai Pál: Szeretnélek még egyszer látni

Szeretnélek még egyszer látni
A kertben, ott a fák alatt,
Hallgatni édes csevegésed,
Mint gyermek, úgy örülni véled,
Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni
Homályos őszi délután,
Kandallódnál a karosszéken,
Ha mintegy elringatva, ébren
Alszol, s álmodva nézsz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,
Midőn úgy várod jöttömet,
Megismersz immár a távolból,
S bár ajkad olyan hidegen szól,
Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,
Szép csöndes nyári estvelen,
Holdfénynél az akászok árnyán,
Midőn fejed keblemre hajtván,
Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni,
A vén udvarház csarnokán,
S ha elhangzott az isten-hozzád,
Még visszanézni utolszor rád
S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,
Meggyógyítna egy pillanat.
Mit szenvedtem, feledni tudnám,
S még egyszer örömest feldúlnám
Éretted ifjúságomat!

*

Zsigai Klára - Rád gondolok, Kedves

*

*

 Zsigai Klára: Rád gondolok, Kedves

Ha valami szép, és gyengéd,
mi léleknek gyógyír, varázslat,
könnyet csal szemembe...
Rád, gondolok, öledbe kuporogva
védtelen gyermekként hozzád bújok,
érezzem tested, selymes bőröd,
ringató két karod,
nyakadhoz bújok, vigaszt keresek,
mint tűzre ,,rossz fát" tett kisgyerek.
Lecsorduló könnyemet törlöd,
simítva hajkoronám fürtjét, arcomat,
homlokomra sok-sok apró csókot adsz.
Mikor felhők tornyosulnak, sír a lelkem,
te kis bohóc, gyermeki grimasz a vigasz,
orromhoz bújva, érinted orrod,
kimondatlan szavamat is tudod,
észrevétlen arcomra mosolyt csensz,
pajkos szemed tekintetet keres...
ereidben izzik a tűz szüntelen,
boldogság melege járja át testemet,
vágyak gyengéd sóhaja kísért,
fátylát lebbentve, fények útján
rólunk mesél.

*

Csurai Zsófia: ajtók és nappalok

*

*

Csurai Zsófia: ajtók és nappalok

tudni kéne könnyebben élni
titkokat hagyva a lábtörlő alatt
gondok nélkül boldogan
néha meg mozdulatlan
mint a fontos találkozások másnapján
mikor a nyikorgó padlón fekve
magunkat kinevetve
nem gondolunk a folytonos rohanásra
meg a félelemre hogy
maradék időnk a kapuban kettéválik

azt hiszem végre ideje lenne
kiapadni a napokból és
újra felépíteni lényegünk
abból az egyszerűnek látszó tisztaságból
ahol egy szóban vagy egy mozdulatban
megláthatjuk a bizonyosságot hogy
valaki bőre alatt még reszket
és dübörög az igazi őszinte élni akarás

(még nem vagyunk készen
sem itt - sem ott
megbújva várjuk a valami mögött
egy csendes és rendes szobában
hogy megöregedjünk)

*

Illés Endre: Csitt...

*

*

Illés Endre: Csitt...

Ring a tó és reng a tón
Álmodón a bárka.
Kinn a parton ríkatón
Cserreg egy madárka.

Ring a lelkem, mint a tó,
Dajka-ujjú szellőn.
Minden olyan biztató,
Békesség-lehellő.

Csitt te, csitt te bús madár
Odakint az éjben!
Most az Isten muzsikál

Ily halálos szépen.

*

Jószay Magdolna: Ugye, ha...

*

*

 Jószay Magdolna: Ugye, ha...

Megannyi küzdelem a lét,
pedig van még virág... apró öröm,
pilleszárnyon röppenve
pirkad a hajnal, s a nap már el is köszön.
De...
ugye, ha borzasztó távol vagy is,
nem felejted el nevem?

Félek, felemészt az idő,
pedig nem kellene... ez a sorsunk,
egy idő után már megtörve
legtöbb, mit tehetünk: nem lázadunk.
De...
ugye, ha csupán lélekben is,
te mindig fogod kezem?

Harc a mindennapjainkért,
pedig nem így hittük... szerte vittük
álmainkat, majd bársonyos
emlékeinkbe menekítettük.
De...
ugye, ha nem is lehetek ott,
akkor is őriz szíved?

Fogynak az éveink rohanón,
pedig nagy kár értük... siettettük
ifjúkorban az időt,
most bezzeg visszaterelgetjük...
És...
ugye, ha a világnak vége lesz is,
de mindig figyel szemed?

*

Vázsonyi Judit: Nélküled is Veled

*

*

 Vázsonyi Judit: Nélküled is Veled

Jaj! Rámszakadt az ég! Szívemre dőlt hegyek
összenyomnak, alig kapok lélegzetet!
Távolról hallom - azt súgod - " sóhajts nagyot "
de nélküled tovább most - jaj! - hogy legyek?!

Az égre ma is feljöttek a csillagok,
a hold a hideg éj ködén átpislogott,
télbedermedt fák gyűrűiben is az élet lüktet,
bárha látszólag tán elszunnyadott.

Házak ablakán fény dereng és kiköszön,
gyermekek ringnak édes anyaölön,
de engem a fagyott föld hidege markol:
Jaj! Rámtalál-e még nélküled az öröm?!

...ha holnap újra virrad, ha még itt leszek,
tenyeremben őrzöm meg érintésedet,
hangodat fülemben, s minden tekintetben
szemed sugarát...ameddig itt leszek,

amíg csak itt leszek, nélküled is Veled

*

Hajnal Anna: Fáradtan...

*

 Hajnal Anna: Fáradtan...

Csak szótlan csókok vannak
és kábult halk mosoly
és ég és víz s a másik
minden egymásba foly,
mintha a szél ringatna,
az ég karjában tartna
s nem tudod kinek ajka,
ki csókol és hogy hol.

Nem tudsz, nem kérdesz semmit,
nincs más csak szerelem,
álom-karok kinyulnak
s ölelnek nesztelen,
bódult sziveknek álma,
nincs dobbanás, sem lárma,
sem vágynak sóhajtása,
csak teljesült jelen.

Egymásba nyilt szemekre
alig jön rebbenés,
százados szomjuságra
iszunk ott enyhülést
s a sápadt ég derengve,
sorsunkon elmerengve
reánk borul kerengve
mint boldog szédülés.

*