Bán András: hozzád zuhanó

*

*

 Bán András:  hozzád zuhanó
  
     álomtalan éjszakán
     önmagukba fordulnak a fények
     úgy izzanak fel a gondolatok
     hogy lassan elégek
     elmondhatatlanul szép
     vez a hosszú-hosszú repülés
     fáradt csodába takarózom
     és szállni akarok még
     csillagom, ma az éjszaka
     olyan közelre hoz
     hogy megszépül a vers zuhanása
     avarba zizzenő fenyőtoboz
     lesz a szó, és
     mélyen belül zendül a rím
     szívembe burkolózom és
     elfelejtem a hideg esőt odakint
     ma ez a zuhanó vers
     szállingózni kezd, és suttogni neked
     és tétova mozdulattal egy
     percre érinti kezed
     és ebben a lélegzetnyi
     érintésben minden ott van
     ami hozzád vonz
     de sohasem mondtam
     hogy mióta láttalak
     a csend sem lehet a régi
     a fülem a hangodért fáj, és
     még a sóhajom is az életedet éli
     ma újra megkereslek és gyertyalángban
     és amikor a tűz játékában megcsillan a szemed
     hozzád sodródom feloldva szélzúgásban
     mint imát mormolom, csillagom, nevedet

*