Nagy Krisztina: A te virágod vagyok
Szirmait már elhullató virág voltam, kinek illatát vitte a szél:
te jöttél, hitted még felépülök, lassan gyökerestől kiemeltél.
Földből kis gödörből hol tőzeg ölelt,
gyengéd kezed száramra lelt.
Haza vittél, édes melegben sarjadó életemnek helyet kerestél,
gondosan ápoltál, levágva száraz leveleim, becézve szerettél.
Tudtad: új virág szirma, már csak tied,
más nem érinthet, csak kezed.
Nap-nap után lested tavasszal érkező lassú, zöldellő ébredésem,
hálámat mindig új levél virág jelezte. Ez neked szánt ölelésem.
Minden törődésért, ezért az új életért -
már tudom -, virágos holnapért!
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése