*

*

*

 Keresztury Dezső: Elmondhatatlan
  
     Ó, hogy iramlik, hogy ragad
     a napok vad vágtája! Nézd
     mint vonz a lomha áradat,
     ó, nézd a világ tengerét!
     Örvény kap el s mint a kitárt
     mélység fölött az egyetlen igaz cél,
     úgy int felénk a hű, szilárd
     sziget, mit éveinkből építettél.
  
     Mint párát, átszakít a fény,
     oldódom, siklom, mint a hab,
     de te vagy a part és a héj,
     hol illó lényem megmarad;
     a gyökér vagy te, én az ág,
     mely felsuhant és lágyan ing a szélben,
     s a gondok vad vércsehadát
     a te szavad riasztja el felőlem.
  
     Hogy mondjam, mi ködnek az ég,
     hogy mondjam el, mi vagy nekem,
     hogy mondjam fényed mély delét,
     hogy mondjam: ez a szerelem,
     hogy mondjam el a hű hitet,
     hogy mondjam el szót nem lelő zavarban,
     hogy mondjam el az életet,
     hogy mondjam el, ami elmondhatatlan?

*

*