Válóczy Szilvia: Néha elmereng az ember...

*

*

 Válóczy Szilvia: Néha elmereng az ember...

Néha elmereng az ember ezen-azon,
Hogy miért marad lelke parlagon,
S mit gyakran kíván az éhes torok,
Úgy éhez a szív is, csendben zokog.

Aztán küzd, mert még hinni akar,
Harcolva érné el, mit eltakar,
Keserű, múltba tűnő pillanatokat,
Álmosan szőtt porrácsos fonalakat.

Néha akad spontán jó tanácsban
Választ rejtő szó, mint megoldásban
A sejtelem, a szív csak szökne szertelen,
Reményben hagyva az életet... küzdelem.

Néha elmereng az ember ezen-azon...
Mikor már tényleg kín a hitt hatalom...
Mikor a nyugalom már rég elszállt...
S csak rettegés marad, csak az, mi fáj...

*