Tornay András: Folyóparton

 *

 Tornay András: Folyóparton

gyere ülj mellém
hajtsd fejed mellemre
nézzünk a mélybe
ahol tévedéseink mulasztásaink hibáink
rossz emlékeink úsznak a végtelen tenger irányába
nézzük a sodrást
s a habokkal s eltévedt farönkökkel engedjük el
gyolcsainkat láncainkat örökre
lecsendesít megnyugtat elringat és elaltat a víz
percek vagy évek múlnak el… nem tudom

de tisztán ébredünk

Orbán Ottó: Kibomló nyár

*

*

 Orbán Ottó: Kibomló nyár

Úgy jöttem hozzád mint a szél a fához,
forró, elmondhatatlan utakat söpörve,
most ülök lábadnál, szám az arcodnak némasággal áldoz,
mert mélyebb bennem a szerelem gödre,
hogy hanggal betemetném, szóval betemetném,
csak nézlek, boldog ég része, örökre
egyforma felhők közt és mint a repkény
tekintetedre tekerődzöm s keringnek bennem a kínzó
gyönyörűség nedvei, az olvadó, meleg fény
nedvei s öntözik a teljességet, melyre nincs szó,
se dallam,
csak a sűrű párában úszó
csend, mely reszket, gőzölög, mint halhatatlan
réteken a frissen született borjak;
élek, ágad és gyökered, hogy halkan
suhanva friss combjaidra hajoljak.
Mint hajnal a földre, felhőtlen hull testedre testem
s megnyílsz, kelyhe a fénynek, edénye a csóknak.
Én szabadnak születtem,
nem ismertem a törvényt,
most állok, lélek a nyárban, elédbe terítettem
szívem piros szőnyegét önként,
hogy járj rajta süppedő lábbal,
mert nem több az öröklét,
mint te meg én, mint mi meg ti, a bizonyos halállal
dacoló pillanat, a könnyű és örökkön
tartó harang, melyet csak a szél és a madár hall,
míg mosolyodból törékeny fák épülnek a földön.

*

*

Csukás István: Dér

*

 *

 Csukás István: Dér

Könnyű sóhajként száll a dér.
Nézem az ablakon át: minden fehér.
Fagy köszörüli a fák ágait,
vén varjú tócsát lékel, rebbenti szárnyait.
Gőzölögve lovak jönnek, habzó
párájuk csomósodik. Hullni kezd a hó.
Jó így nézni a fűtött szobából,
hogy fürtökben hull a hó a fákról,
az ál-lombtól tömődött bokrokat,
s tudni, hogy ott majd rügy izzik, fakad,
s érezni, hogy veled vagyok, veled,
hiába önt a tél új üveglapokat:
sikamlós reggeleket.

*

*

Sárhelyi Erika:Csillagok és szivárványok

*

*

*

 Sárhelyi Erika:Csillagok és szivárványok

Minden nap kihuny egy fénylő csillag,
S minden nap megszületik egy másik.
A hó ellepi a fázó földet,
mi jövőre újra kivirágzik.

Nézd, mint hullik a fáradt, sárga lomb,
Lábad alatt hever az elmúlt nyár,
Ma eső mossa őszbe fúlt szíved,
De mélyén ragyogó kikelet jár.

A fönt és a lent néha túl közel,
Olykor összecsapnak az elemek,
Ám a legádázabb vihar sokszor
A legfénylőbb szivárványt szüli meg.

 *

*

Őri István: Szeretnék a boldogságról írni

*

*

*

 Őri István: Szeretnék a boldogságról írni

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
Nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké, ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani,
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes.
Minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem.
Szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne,
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
Szerettelek mindig,
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

*

Somogyváry Gyula: Csillagok alatt

*

 *

 Somogyváry Gyula: Csillagok alatt

Lenéznek rám az égi csillagok.

Ők látnak téged. Csendes ablakod
üvegjén át most mosolyogva néznek
s tudom: becéznek.

Milyen jó a csillagoknak!

A lelkembe is beragyognak
s elhozzák nékem a te képed
-áthidalják a messzeséget-
s homályán át az éjszakának
látlak.

Zsefy Zsanett: emlékfátylam

*

*

 Zsefy Zsanett: emlékfátylam

Ma gyöngyházfényű felhőket
ölelt magához az ég,
halk dobbanások íve alatt
az éj sóhajokba rezdült.

Kagylókba zárt zsongás
ringatta tenger fodros álmait,
izzó öledben a Hold ezüstje
félszegen megenyhült.

Majd két parányi csillag
lopózott pilláid mögé,
s csillantak áttetszőn, mint harmat,
mi a virág szirmán védtelenül
adja át magát a felkelő vöröslő Napnak.

Mire érintésed mellettem elszenderedik,
a horizontot már bíborszínnel csókolja a hajnal,
de bennem olthatatlanul tovább bizsereg,
és féltve őrzöm ezt az éjszakát magamnak.

Ma gyöngyházfényű felhőket
ölelt magához az ég,
s én egy pillanatig elhittem:
karjaimban szunnyad a világmindenség,
és holnap is velem leszel, kincsem..

..nem csak a szívemben pihensz
emlékfátylam alatt magadnak...

Erdős Olga: Ha...

*

*

*

 Erdős Olga: Ha...

Ha az éjszaka véget ér, de még napkelte előtt,
Ölelj át, vigyázz rám, mint soha azelőtt.

Ha hallgatsz, én is hallgatok,
nézlek, s beszívom illatod.

Ha beszélsz, iszom szavaid,
figyelem ajkad és kezed mozdulatait.

Ha hozzádbújok, veled biztonságban vagyok.
Ha szeretsz, nem kell úgy tennem, mint a nagyok;
lehetek az, aki vagyok.

*

*

 

Csernák Endre: Amikor távol vagy

*

 *

 Csernák Endre: Amikor távol vagy

Amikor távol vagy tőlem, akkor
döbbenek rá újra és újra, mennyire
Szeretlek.

Olyankor formálgatom a soha el nem
hangzó szép szavakat, miket neked
mondanék.
De te nagyon messze vagy.

Bennem létezel már
feloldódva és áramolva az
ereimben, megpihensz szívem
kamrájában, átszaladva
a pitvaron, ereimen be
ismét az agyamba,
gondolataim láncát zörgeted

hogy vagy, létezel, nem álmodtalak,
születtél és élsz, születtél és vársz,
testet öltve és ruhátlanul, testet öltve
és test nélkül
Te, apró hibák,
apró erények tömkelege,
fény, melynek
bennem ég a mécse
és akárhogyan rohanok,
nem léphetek túl
e fény körén.

*

*

 *
Gámentzy Eduárd: Vallomás

Gyenge voltam, s úgy zuhantam a földre,
Mint házfaláról hulló vakolat.
És ott maradtam összetört tagokkal,
A megfakult cseréptetők alatt.

Belém rúgtak, tapostak rajtam, fáztam.
És vártam! – Egyre vártam, hogy segíts!
S te nem hallottál mikor kiabáltam!
Százszor, ezerszer, újból és megint!

De én sem hallottam meg suttogásod!
Kérő-könyörgő szelíd hangodat.
Nem érezhettem gyengéd érintésed,
S megöltem lassan minden álmodat…

S a szégyen és a bánat egyre hajtott,
Lettem hazátlan gyilkos, vad fegyenc.
Egyszerre bíró, áldozat és hóhér.
-Szívedből messze űzött...idegen.

Gyurkovics Tibor: Kegyelem

*

*

*

 Gyurkovics Tibor: Kegyelem

Mily szomorú a lélek alja,
a lélek ege mily magas,
azért lettünk, hogy égbe törjünk,
vagy földre hullni ugyanaz?

madárképesség, lélek-ára,
szárnyaszegett hit, hontalan,
azért lett szárnya, hogy röpüljön,
azért röpül, mert szárnya van? 

*

*

Nagy István Attila: Öledben ringass

*

*

*

 Nagy István Attila: Öledben ringass

Még nem tudom, mit mondok,
ha földig ér az éjszaka,
s észrevétlenül megmoccannak
az elfelejtett álmok.
Kiszolgáltatott arccal
figyelem a készülődő vihart,
amely mellkasomban fészkelődik,
s robbanásra vár.
Mit is mondhatnék:
magamra hagyott a világ,
körülfalaztak az évek,
s a repedéseken csak a könny,
csak a bánat szivárog át.
Ne engedd, hogy megöljön a szó,
öledben ringass, halálig.

*

*

 *

  Csehov: Álmot ne szőj...

"Álmot ne szőj, ne várj csodákra,
csúcsokra nem jutunk mi fel,
de mégsem küzdünk hiába,
az élet szép, csak hinni kell!"

*

*