*
Kun Magdolna: Mondd
Mondd átok vagy áldás tudni, hogy ennyire szeretlek?
S megbocsátható-e, ha lelked gyöngykagylóba zárom?
Bűnnek vallod-e ha az érzések titkait sosem palástolom
És a lobbanó szenvedélyt csak két szemedben látom?
Mondd, oly tisztán szól- e még lelkünkben a dallam,
Mely annyi éjen át szívhez szóló lágy muzsikát játszott
S melyben a kimondott szép szavak, mint apró mécsesek,
A szerelem éltető erejétől kaptak öröktüzű lángot.
Mondd szeretsz-e úgy akkor is, mikor gondolatban ölelsz
És nem érinthet két kezem a megvetetlen ágyon,
Mert helyettem csak az őszi szél simítja révedező arcod,
Ahogy elmélázva ringatsz egy könnyes vallomáson.
Mondd átok vagy áldás tudni, hogy ennyire szeretlek?
S megbocsátható-e, ha lelked gyöngykagylóba zárom?
Bűnnek vallod-e ha az érzések titkait sosem palástolom
És a lobbanó szenvedélyt csak két szemedben látom?
Mondd, oly tisztán szól- e még lelkünkben a dallam,
Mely annyi éjen át szívhez szóló lágy muzsikát játszott
S melyben a kimondott szép szavak, mint apró mécsesek,
A szerelem éltető erejétől kaptak öröktüzű lángot.
Mondd szeretsz-e úgy akkor is, mikor gondolatban ölelsz
És nem érinthet két kezem a megvetetlen ágyon,
Mert helyettem csak az őszi szél simítja révedező arcod,
Ahogy elmélázva ringatsz egy könnyes vallomáson.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése